Kalitka kiválasztása

Ha tehetjük a madarunk méretétől függetlenül szerezzünk be akkora kalitkát, amekkorát csak el tudunk helyezni a lakásban. A kalitka elsősorban négyszög alapterületű legyen, a kerek kalitkák bár szépek, de a madarat nyomasztják. Általában, ha a madár számára megfelelő kalitkát keresünk, akkor tartsuk szem előtt a következő szempontokat:

  • A kalitka legyen legalább olyan széles, hogy a madár akadálytalanul ki tudja nyitni a szárnyait.
  • Az ugrópálcán ülve a madár kényelmesen elférjen, ha fordul, akkor a kalitka rácsába ne akadjon be a farka.
  • Minél kisebb egy papagáj, annál nagyobb a mozgásigénye. Amazonoktól lefelé ezért már olyan kalitkát válasszunk, melyben két ugrópálca is elfér a fenti követelményeket is szem előtt tartva.
  • A kalitka ajtaja akkora legyen, hogy azon a madár kényelmesen kiférjen.

Általában egy kalitka mérete akkor elegendő minimálisan, ha a magassága kétszerese a madár testhosszának, a hossza a háromszorosa, a szélessége pedig a szárnyak fesztávolságánál egy kicsit nagyobb. Lehetőleg törekedjünk arra, a minimális kalitka méretnél nagyobbat biztosítsunk madarunk számára.

Mivel minden madár külön jellem, ezért egy fajon belül az egyes egyedek mozgásigényében nagy eltérések lehetnek. Az itt ajánlott kalitkákban a madarak már arra legalább lehetőséget kapnak, hogy a szárnyaikkal csapkodjanak egy kicsit.
Bár a papagájok nagyon jó alkalmazkodási képességekről tesznek tanúbizonyságot, legyen az elsődleges szempontunk a madarunk jó közérzete. A kalitkák méretei egy madárra vonatkoznak, ha párban tartjuk őket, akkor az eredeti méret négyszeresét ajánljuk.

A kalitka készülhet fából, fémből, de készülhet műanyagból is. Régen a kalitkákat fából készítették, de ez nem időálló és a paraziták, élősködök, tetvek is hamar befészkelik magukat. Nehéz tisztán tartani, nem igazán jó megoldás. A fém, illetve műanyag kalitka nagy előnye, hogy tartós és egyben praktikus is. Az újabbakon két-három ajtó található, amire a műanyag fürdőt vagy később a szükséges odút felszerelhetjük.

A kalitka felszerelése

Praktikus, ha a kalitka kihúzható fiókkal rendelkezik, ezáltal a takarítás lényegesen könnyebb lesz. Ha a kalitka alul 5 - 10 cm-es magasságig körbe van borítva üveggel, vagy műanyaggal a madár nem szórja ki a magot, de legtöbb esetben még ez sem segít ezen a dolgon. A kalitkán belül legyen etető- és itatóedény, ha lehet, a különféle eleségeknek külön-külön edénye legyen. A kalitkákkal forgalmazott ugrópálcákat csak akkor hagyjuk meg, ha fából készültek. A műanyag pálcákat helyettesítsük inkább ezeket megfelelő méretű faágakkal. Az ülőrudak átmérője akkora legyen, hogy a madár azt félig tudja átfogni, ebben az esetben ugyanis a karmai normálisan kopnak. A különböző méretű rudak nem probléma, sőt jobbak, hiszen a természetben sem egyforma ágakon ülnek a madarak. A kalitka aljára terítsünk homokot.

A kalitka elhelyezése

A kalitkának legyen a lakáson belül egy állandó helye, melyet a nap valamely szakában érje a napfény, ne legyen huzatos, füstös helyen. Lehetőleg ne legyen a televízióval szemben, mert bár néhány madár szívesen nézi a televíziót, másokat kifejezetten idegesít a vibrálása. (A madarak szeme egy másodperc alatt jóval több képkockát (50-80) tud elkülöníteni egymástól, mint az ember). Egy egyedül tartott madár ne legyen „nyugodt” helyen, a madarak igénylik a család közelségét. A kalitkát természetesen a nap folyamán áthelyezhetjük, kivihetjük a kertbe, erkélyre, stb. Ha a szabadban helyezzük el, mindig legyen a kalitkában árnyékos rész is.

A kalitka tisztítása

Akadnak olyan madártulajdonosok, akik újságpapírt helyeznek a kalitka aljára. Ha a papír jó nedvszívó, rövid ideig pótolja ugyan a fertőtlenített kvarchomokot, de miután a madár csőrével hamarosan felszaggatja és nedvszívó képessége sem az igazi, sűrűn kell cserélni. Papír helyett inkább a fertőtlenített kvarchomok az igazi, amit vékony rétegben tegyünk alulra. Ez nem csak szagtalanít, hanem elősegíti az emésztést is. Mivel a magok nagy része kiszóródik a talajra, ezért a rátapadt homok igen hasznos dolog madarunk emésztéséhez.
A kalitkát legalább havonta egyszer alaposan súroljuk ki meleg, mosószeres vízzel. Különösen nyáron vigyázzunk, hogy a madártetvek el ne szaporodjanak.


Volierek

A volier lényegét tekintve egy nagy kalitka. Ez lehet szobai és kerti. A szobai volier váza általában vasrúd, oldala drótfonat. Az ajánlott méretaránya 4:2:3 legyen, ebből a szélesség 80 - 100 cm, a többi ennek, illetve a lakás adottságainak függvénye. Az alját úgy képezzük ki, hogy oda homokot teríthessünk. Az ajtaja lehetőleg teljes magasságú legyen, így könnyebb takarítani.  Célszerű kerekekre szerelni a könnyebb mozgathatóság érdekében.

A kerti volier lényegében olyan mint a szobai, csak sokkal nagyobb lehet. Ezeket kettős fallal kell körülvenni, melyek közül a belsö fal az erős (2-3 mm átmérőjű) drótfonat, a külső pedig 1 mm átmérőjű drótfonatból készül. A két fal között legalább 30 cm távolság legyen. Erre azért van szükség, hogy a rágcsálókat, ragadozókat, egyéb állatokat biztonságos távolságban tudjuk tartani állatainktól.

A kalitkák legfontosabb felszerelései:

  • ülőrudak
  • automata etető és itató, amit kívülről akasztunk az ülőrúd mellé, úgy, hogy kényelmesen hozzáférjenek többen is
  • etetőtálkák nagyobb magok, lágyeleség részére. Földre helyezhető és felakasztható változatban is kapható
  • hinta
  • különböző játékok (tükör, labda, csengő, forgókerék), ezekből célszerűbb kevesebbet betenni, különösen ha kicsi a kalitka
  • létra, ami általában rágcsálóknál és néha papagájoknál szokás
  • madárfürdő, amelyben legalább hetente kétszer, de inkább háromszor cseréljük a vizet. Ugyanis a madár nem csak fürdik, hanem iszik is belőle. A kalitka köré tehetünk néhány szobanövényt olyan távolságban, hogy a madarak ne tudják elérni
  • alkalmanként az odú, de ha állandóra bent hagyjuk nekik, akkor ebben az esetben ebben éjszakáznak és az éjszakai járkálásunk kevésbé zavarja őket a pihenésükben.
Töltse le termékismertetőnket PDF formátumban.